Frontvonalban – Azaz a Rescue Dívizió

Reggel 8 óra. A fesztivál egyre csendesebb a váltások éppen megtörténnek. Az OIKban, azaz a Fesztivál biztonsági agyában éppen arról folyik a diskurzus, hogy milyen esetek voltak az éjszaka, mire kell számítani nappal, és milyen új az egészségügyi ellátást érintő dolgok történtek. Az ambulancia szegletében 3 robogó áll, mely körül négyen kávéznak, miközben a felszereléseket pótolják amik az éjszaka folyamán elfogytak. Az ambulancia irodájában, pedig az egyik ápoló szerelkezik fel és indul el az egyik külső helyszín biztosítására.

Nagyjából így néz ki minden reggel a nagyjából 20 fős divizió életében. Éjszaka ugyanez, csak fordítva. Három olyan terület van a fesztivál egészségügyi stábjának életében amelyet mi fedünk le.

 

Az első a külső helyszínek biztosítása, mely egymás között csak bibiológia címszó alatt fut. Ez fesztiválonként változó, jelenleg ápolóink a sporthelyszínen szórakozók testi épségét óvják, illetve szükség esetén az elsődleges elsősegélynyújtás a feladatuk, legyen szó sportsérülésről vagy rosszullétről vagy bármilyen problémáról amivel a fesztiválozók megtalálják a kinn őrködő ápolót.

 

A következő terület melyen nap mint nap helyt kell állni az úgynevezett OIK. A fesztivál biztonsági központja, amely minden egyes, a területen jelenlévő emberre vigyáz, legyen szó fesztiválozóról vagy dolgozóról. Ebbe a központba fut be a segélykérések közel 90%-a, amelyet csapatmunkában kezelnek és szortíroznak. Ez egy teltházas estén nem egyszerű feladat, hiszen nem elég az információt továbbítani annak aki a leggyorsabban és a leghatékonyabb tudja ellátni a feladatot, hanem az ellátási folyamatot is nyomon kell követnie egészen addig, amíg az ellátandó biztonságban nincs. Az OIK-ban szolgálatot teljesítők többéves egészségügyi múlttal rendelkeznek kórházi vagy mentési területen.

 

A harmadik terület pedig a szolgálatot teljesítő mentőmotorok. Nappal egy, éjszaka három motor rója a fesztivál útjait. A járőrökkel karöltve dolgoznak a frontvonalban, azaz a fesztivál teljes területe illetve a beengedési pontok külső részére is riaszthatók. A motorok személyzete többéves mentőmúlttal rendelkezik és elsődleges feladata, hogy a szolgálatban lévő járőrök munkáját segítsék, amennyiben egy-egy eset állapota annyira rossz, hogy nem elegendőek az elsősegélynyújtás fortélyai. Illetve az olyan esetek ellátása, melyek gyors beavatkozást igényelnek. Egy Sziget méretű fesztiválon, ahol ennyi ember szórakozik egyszerre a közlekedés nem egyszerű feladat, de szerencsére egy rutinos motorosnak körülbelül öt percre van szüksége ahhoz, hogy a fesztivál két végpontja közötti távolságot megtegye amire viszonylag gyakran van szükség. Nagyjából minden órában mindegyik szolgálatban lévő motor riasztásra kerül.