Utolsó képzés – Az újraélesztésről tanultunk

A szombati, egyben utolsó képzést Szlobodnyik Balázs tartotta nekünk az újraélesztésről. Akik voltak már akváriumban “bevetésen”, már talalkozhattak vele.

 

Az OIK – operativ irányító központ tagja (ezen belül található az egészségügy, a biztonsági szolgálat, rendőrség, tűzoltók sőt, meteorológusok is). Nagy büszkeséggel hívta fel a figyelmet arra, hogy míg egy hétköznapi szituációban a 112 tárcsázásától a mentő kiérkezéséig akár 20 perc is eltelhet, az ő kiérkezési idejük fesztiválokon van, hogy mindössze 5 perc.

Az újraélesztés – ahogy Balázs is mondta – bármikor segíthet. Nem csak a fesztiválon, mint helper, hanem bármikor egy “hétköznapi” balesetnél. Kihangsúlyozta: ne féljünk alkalmazni! Továbbá ami még nagyon fontos: Legyünk nyugodtak! A káoszból csak káosz lesz, és mi ez pont szeretnénk elkerülni.

Első lépés mindig ugye… a betegvizsgálat. Itt kiderül ugye, ha “csak” némi ital hatására került kissé kilátástalan állapotba az egyén, amin, mint már tanultuk sokszor, remekül segít a séta. Ha viszont nem válaszol, fontos kérdés, vajon él-e? Ilyenkor alkalmazzuk a hármas érzékelés, amit már mindenki betéve tud és kórusban zengték szombaton a járőrök. Az újraélesztést fontos, hogy kemény aljzaton hajtsuk végre, hisz egy rugós ágyon értelmét veszti a kompresszió.

Balázs pontról pontra megmutatta hogy kell összekulcsolni a kezet, hol találjuk a szegycsontot, ahol a kompressziót végezni kell. A kéz nyíl egyenes, derékból kell végezni.Természetesen – bár mindenki sejthette – azt is megtudtuk, hogy ez bizony nagyon fárasztó. Egyedül nem tudjuk végig csinálni, váltani kell.

Mindezek után kicsit átvettük a Heimlich fogást hogy mikor is kell alkalmazni és persze hogyan. Foglalkoztunk még a stabil olfalfektetéssel is: kit rakunk, kit nem, hogyan.

Miután az elméleti részt letudtuk, jöhetett a gyakorlás. 4 csoportra osztódtunk: 1 újraélesztés, 1 forgatások, 1 stabil fektetés és 1 Heimlich fogás gyakorlás.

Kedves kis segédeszközünk, Joe, a bábu segítségével mindenki gyakorolhatta a megfelelő mellkaskompressziót.

A másik állomásnál azt nézhettük és gyakorolhattuk végig, hogy például hogyan kell forgatni valakit, ha gerinc- vagy éppen nyaksérült, vagy a csípője törött,hogy alá tudjunk rakni lepedőt, molinót,ami a mozgatásához elengedhetetlen.

A maradék két résznél pedig a már jól ismert stabil olfalfektetést és a Heimlich műfogást vehette át újra mindenki.

Az egyik leghasznosabb képzés egyikének sorolnám be ezt az utolsót és sajnálhatja, aki lemaradt róla.

Ezután már csak a vizsgák vannak hátra és persze az éles bevetés. Remélem mindenkinek sikerül és igazi helperré “avanzsálhat”, hogy aztán a fesztiválokon segítse a ‘jónépet’. Így csak annyit végezetül: Hajrá mindenki, ott tali!

 

Sipos Vanda