A hetedik képzésről

Sírjunk vagy nevessünk? Ugyanis ezen a hétvégén elérkeztünk a 2018-as helperképzés feléhez, ami tele volt nevetéssel, tanulással és rengeteg új arc megismerésével.

De ezután jön még csak a java. A vizsga közelsége, az egymástól való előadásjegyzetek elkérése, a fesztiválhangulat, mind-mind közelebb hozza egymáshoz a mi kis brigádunkat. Erre Kupsza Péter is rátért, aki a 7. előadást tartotta, ’Traumák’ témában. Rögtön az elején megjegyezte, hogy a csontok nagyon fontosak számunkra, különben olyanok lennénk, mint a Star Wars Jabba-ja. A képzésen javát a jellemző fesztiválsérülések bemutatása tette ki, illetve azok ellátása. Kezdve a ficamtól, egészen a gerincsérülésig. A vizsgán olyan kérdések biztosan visszafognak köszöni, hogy “Mi a törés?”, vagy “Hogyan fertőtlenítünk egy sebet? Rajzzal illusztrálva”. Az utóbbi kérdés kép illusztrációját a cikk alatt biztosan megtalálod. A képzés a szokásos jó hangulatban, viccesen, aktívan telt. Ez nem is volt kérdés, amikor megláttuk, hogy ki is lesz az előadó. Kupsza az előtte lévő képzésekhez hasonlóan nagyon jó példákat hozott, amit a leendő járőrök szájtátva figyeltek és amint kérdezett valamit az alelnök, már repültek is a kezek a magasba. A végén mindenkinek megmelegedett a szíve, amikor Kupsza Péter befejezésül elmondott egy-két szót rólunk, és hogy szeretne velünk együtt dolgozni. Tehát ismét egy sikeres képzésen vagyunk túl. Jövő héten, április 28-án (szombaton) lesz egy újabb képzés, aminek címe “Életrevalók” lesz, amit Pálfi Imre fog nekünk tartani. Remélem ott találkozunk.

Gyenese Péter