Ha hatodik képzés, akkor járőrtechnika

Szombaton letudtuk az idei év 6. helperképzését is, ami a múlthetihez hasonlóan, kötelező volt mindenki számára. Az előadás címe a „Járőrtechnika” volt, amit dr. Keresztény Zsófia tartott.

Minden helpernek jegyzetelnie kellett, hiszen ebből a témából nincsen prezentáció, mindenki csakis a saját, vagy másoktól elkért, jegyzetéből tanulhat majd a vizsgára. Ez a képzés az idei leghosszabb volt, bár talán a témához képest mégis csak igen rövid. Akik idén kezdték a helperkedést, rengeteg új dologgal találkoztak. Például most megtudhatták, hogy milyen is egy fesztiválozó helper élete. Hát igen…nem csak játék és mese. Ezt mindenki tudta is, aki ide jelentkezett, de ahogy az arcokat láttam, most tudatosult mindenkiben igazán. Rengeteg dologról volt szó, és a több ezer kérdésre adott válaszból nagyon sokat megtudott jegyezni az ember, hála Zsófi rettentő jó előadás készségének és humorának. A “hova nem megy be a járőr?”-től kezdve, foglalkoztunk a biztonsági őrök segítségnyújtásán át a járőrtempóig mindennel. Azt is megtudhattuk, hogy minden járőr életében a legfontosabb ember, a fesztiválon az „anyukája”/”apukája”: a KOORDINÁTOR lesz. Ő lesz nekünk ott a mindentudó, akire mindig minden körülmények között figyelni és hallgatni kell. Az előző órán volt téma a  kommunikáció, ami ezúttal is szóba jött. Ugyanis a járőrcsapatok az elsősegély csomag mellett, rendelkeznek  walkie-talkie-val is és mint az közismert, a mi rádiózásunk elismert rengeteg körben. Egy helper a rádióban mindig lényegre törő, érthető és összeszedett.

Akik a szombaton elhangzott dolgokra nem figyeltek, nem jegyzeteltek, vagy esetleg ott se voltak, azok kössék fel a gatyát a vizsgán.

Sipos Vanda