Pszichológia az ötödik képzésen

Szombaton ismét szép napra ébredtünk, hiszen minden kis helper tudta, hogy az eheti képzés kötelező, így ezt nem hagyhatta ki senki, aki vizsgát szeretne tenni.

Az idei év egyik legfontosabb óráját, Sajó Mónika pszichológus tartotta nekünk. Móni 12 szezon óta helper és a pszichológus divízió vezetője. Ez egy nagyon fontos divízió, mind a helperek, mind a fesztiválozók körében. Hiszen nekik önthetjük ki a lelkünket, gondjainkat, bajainkat. Az előadás címe a „Pszichológia” volt, amit inkább egy nagyon érdekfeszítő nyelvtanórához tudnék hasonlítani.

Ez a képzés volt az idei év első kötelező foglalkozása, ahol szépszámmal jelentek meg az önkéntesek. A képzés fontosságához mérten, előadónk projektort is becsempészett a tornaterembe, így mindenki egyszerűen és nagyszerűen tudott jegyzetelni a kis füzetébe. Akik érettségire készülnek, nekik különösen érdekes volt ez a képzés, hiszen a nyelvtan tételek nagyrészéről beszéltünk, olyan módon, hogy az ember első hallásra megjegyezte azokat a szépségeket, hogy adó, csatorna, jelrendszer, non-verbális, stb. A képzés két részből állt. Első felében a kommunikáció alapjait néztük át, a másodikban pedig a sürgősségi lélektanról volt szó.
Bennem most tudatosult, hogy a helpereknek annyira fontos a kommunikáció, mint a walkie-talkie. Előadónk szintén nagyon jó és fesztivál specifikus példákat hozott. Ha van egy buckalakó*, aki valamilyen “baleset” folytán önkívületi állapotban van, akkor neked először meg kell vele beszélned, hogy mit és hogyan és miért és merre kell csinálnia, ami bizonyos esetekben nagyon-nagyon nehéz. Csapatban dolgozunk, ahol szintén nagyon fontos a kommunikáció, egymás megértése.
A képzésen megtanultuk a pszichológusok egyik vesszőparipáját is: ” képzeld magad a másik ember helyébe.” Ez mind az életben, mind a helperkedésben nagyon fontos és betartandó tanács.
Jövő héten megrendezésre kerül a 2. KÖTELEZŐ képzés a „Járőrtechnika”, amin a részvétel, mily meglepő: KÖTELEZŐ.

És egy kis magyarázat, de aki volt képzésen ők tudják: *buckalakók=fesztiválozók
#helperkedesamaximumon

Gyenese Péter