A Helperek és az Amway kapcsolatáról

A Helperek Önkéntes Segítők Közhasznú Egyesület munkájára szerencsére egyre több cég figyel fel és közülük nem egy segíti is termékeivel, szolgáltatásaival az önkéntesek munkáját.
El sem kezdjük felsorolni ezeknek a cégeknek a listáját, mert félünk, hogy véletlenül valakit kihagynánk.
Ellenben az elkövetkezendő hetekben megszólaltatunk majd a néhány vezetőt a Helperek kiemelt partnerei közül.

Ebben a videóban Törőcsik Dalma, az Amway vállalati külkapcsolatokért felelős vezetője mondja el, miért is fontos számukra a Helperekkel való együttműködés, illetve a társadalmi felelősségvállalás.